8.
Jan.

Floorball U14 Érd
A Lizardok győzelmet arattak Érden...

  U14 2013.01.06. Érd
 
 
 
  Dunai Krokodilok – Lizards FT 4-9 (4-1, 0-3, 0-5)
 
 
 
  Az októberi első mérkőzés 5-4-es Lizards győzelemmel ért véget. Annak a mérkőzésnek a koreográfiáját követte a visszavágó is, de nagyobb kilengéseket produkálva.
 
  Az első harmadban a gyíkok mintha nem vették volna észre, hogy elkezdődött a meccs. A krokik egy szerencsétlen öngólnak köszönhetően szerezték meg a vezetést, ami után két védelmi hibát is kihasználva tovább növelték az előnyüket. A harmad vége felé kezdett magához térni a hóesésben és hidegben lassan ébredő gyíkok csapata. Orosz Luca szép, egyéni megmozdulásának köszönhetően megszerezték első góljukat, de a hajrában Varga Ricsi egy szép közép-távoli lövéssel 3 gólosra növelte a Krokik előnyét.
 
  Nem tudom, mit mondott Kiss Zoltán edző a gyerekeknek a szünetben az öltözőben, de egy másik csapat érkezett vissza a pályára. A hátralevő két harmadban már nem engedtek gólt lőni a házigazdáknak.
 
  A második harmad még a felzárkózásról szólt, de már látszott, hogy a nagyon rövid cserepaddal felálló házigazdák egyre jobban fáradnak, nem tudják a felpörgő gyíkok ritmusát követni. A harmad végén 4-4-et mutatott az eredményjelző.
 
  Az utolsó játékrész aztán örömjátékot hozott a Lizards számára, míg a Krokiknak semmi nem jött össze. A vendégek nagyon szép gólokat szereztek, kipasszolva a fáradó házigazdákat. Réti Péter kétszer is adott gólpasszt úgy, hogy védőként végigcikázott a labdával a kis krokodilok között és passzával tiszta helyzetbe hozta csapattársát.
 
  Gratulálok a Lizards csapatának, akik nem törtek össze az első harmad eredménye után, hanem derekasan küzdve megfordították az eredményt és egy nagyon szép győzelemmel hagyták el végül a pályát!
 
 
DSC02537.JPG
 
 
Gratulálunk!
 

 
 
   
 
Copyright © 2010 simonyisport.hu