21.
Jan.

Szilveszter Kupa és vasárnapi floorball forduló
Két hír a floorball pályáról...

  Szilveszter Kupa, Amatőr Bajnokság 3. forduló, Érd, 2013.12.29.
 
  Az év utolsó floorball eseménye a Szilveszter kupa, amin másodszor vett részt csapatunk. A gyerekekkel kiegészült szülők (ha szakmailag nézem, akkor inkább fordítva) csapata indult a felnőtt amatőr bajnokságként is megrendezett kupán, másik nyolc csapat mellett.
  A karácsonyi bejgliktől és töltöttkáposztától kicsit megterhelt szervezetnek már szüksége volt a mozgásra. Jól is indult számunkra a nap. 13 óráig lejátszottuk első négy mérkőzésünket, amiből hármat sikerült megnyerni. A nagy rivális Ajka csapata ezúttal egy végig szoros mérkőzésen végül 1-0-ra győzni tudott ellenünk. Ezután hosszabb szünetekkel tarkítva még négy mérkőzést játszottunk. Sajnos ezekre a meccsekre már elfogyott a gólzsákból a muníció, egyszerűen nem tudtunk gólt szerezni. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki a mérkőzéseken, körbelőttük az ellenfeleink kapuját, de a hálót egyszer sem sikerült megrezdíteni. Úgy látszik csak délelőttre volt kalibrálva a csapat. Ennek megfelelően az esti mérkőzéseink eredménye 1 döntetlen és 3 vereség lett.
Mivel számunkra inkább a szórakozáson van a hangsúly, ahogy mondani szokták, a foglalkozás elérte célját, bár szerettük volna egy jobb eredménnyel a zsebünkben zárni a 2013-as évet.
  A mérkőzéseink után még maradtunk egy kicsit, mert szurkoltunk az ajkaiaknak a kupa döntőjének számító Cannibals – Ajka összecsapáson. Nyert az ajkai csapat, amiben nagy szerepe volt kapusunknak, Tótik Sanyinak, aki kisegítette az örökös kapusproblémával küzdő testvér-csapatot.
  A nap végén Luca is beszállt még a női küzdelmekbe, mivel az Ares női csapatának a létszáma is erősen megcsappant és felkérték Őt, hogy játsszon az utolsó 3 mérkőzésükön. A végső tartalékait is mozgósítva végül nagyon hasznos tagja volt a csapatnak és két góljával hozzájárult, hogy az Ares szerezte meg a tornán a 4. helyezést.
 
  Jól éreztük magunkat a nap során, kellemesen elfáradt mindenki, jó hangulatú lezárása volt ez az esemény a 2013-as floorball szezonnak.
 
 
 
1_DSC02867.JPG
 
1_DSC02879.JPG
 
 
Unihoki U11, Veszprém, 2014.01.05.
 
  A Lizards mérlege 1 győzelem, 1 vereség, a Vajda pedig legutóbb megverte az SZPK csapatát!
  • LFT-SZPK 3-10
  • SZPK-Vajda 14-1
  • LFT-Vajda 9-5
 
Pontszerzők
 
• Tóth Péter (2+3), Tótik Loretta, Trombitás Balázs (9+0), Hajas Emma (1+1), Tóth Máté, Lenner Benedek, Horváth Gergő, Tóth Bálint, Maier Péter
 
  Beszámoló:
 
  Az újonnan felálló U11-es csapatunk először az SZPK ellen játszott nagyon szép mérkőzésen. A védekezésre fektettünk nagy hangsúlyt, mivel ellenfelünk folyamatosan sorozta a kapunkat. Peti és Bazsika kiválóan védekezett és építette a támadásokat.   Csatárpárjaink remekeltek, annak ellenére, hogy kevesebbet volt nálunk a labda. Szervezett játékot mutattunk az első perctől az utolsóig. Igazi csapatként küzdöttek a kisgyíkok!
  A második mérkőzésen az SZPK simán megverte a Vajdát.
  A harmadik mérkőzésen a Vajda ellen játszottak a hazaiak. Folytattuk azt, amit az SZPK ellen abbahagytunk. Néhányan már nem tudtak újra felpörögni a kezdők közül, így a párokat kicsit variálni kellett. Hajas Emma megszerezte első igazi akciógólját! A mérkőzés során mi irányítottunk, annak ellenére, hogy fejben néhányan elfáradtak. Az első félidő után 2-2 volt. Ezt követően viszont többet játszott Petya és Bazsika, utóbbi 6 előbbi 1 gólt lőtt, így beállítottuk a győzelmet érő 9-5-ös eredményt.
  A Lizards mérlege az U11-ben 2 vereség, 2 győzelem.
 
 
 
DSC_0518.JPG
 
DSC_0536.JPG
 
 
Gratulálunk!

 
 
   
 
Copyright © 2010 simonyisport.hu