8.
Feb.

Országos 8. futsal csapatunk!
 Szép volt fiúk...!

   
Február 6-án pénteken 13 órakor indultak a 7-8-os fiúk Kiskunfélegyházára, ahol a IV. korcsportos Futsal Diákolimpia Országos döntőt rendezték
 

 

  A 2014/2015-ös tanévben, IV. korcsoportban 597 csapat nevezett, amelyből hosszas menetelés után a legjobb 20 csapat vívta ki a jogot, hogy iskoláját, ill. megyéjét képviselhesse az országos döntőn.

 

  Február 06-án este a megnyitónak a Constantinum Sportcsarnok adott otthont, amelynek érdekessége, hogy nyitóeseménye egy Kézilabda Diákolimpia® Országos Döntő volt. Azóta azonban már a teremlabdarúgók küzdöttek itt a Diákolimpiai bajnoki címéért, kiváló helyszínen mérkőzhettek a csapatok az érmekért. A versenyek másik helyszíne a KÉSZ ARÉNA volt.

 

  Sorsoláson a "D" csoport tagjaként szombat délután kezdődtek mérkőzéseink. Egy vesztett és három hozott meccsel csoport másodikként várta csapatunk a vasárnapi elődöntőket.

 

  A vasárnap nem hozott számunkra sok jót, fontos mérkőzéseket vesztettünk, a 7-8. helyért játszhattunk délben.

  A helyosztó szoros volt, de ellenfelünk jobbnak bizonyult, így az előkelő 8. helyen végeztünk.



A csapat:
 
20150116_132540.jpg
 
Állnak/balról-jobbra/: Marcsik Gergő, Kristály Patrik, Németh Kornél, Kriszt András, Jung Tibor
Középen: Liszi Márk, Schőnig Vince
Guggol: Besze Hunor

 

 Gratulálunk, szép volt fiúk!

 
 
   
 
Copyright © 2010 simonyisport.hu