11.
Ápr.

Tornászaink jól szerepeltek nemzetközi versenyen
 

  A Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyét második alkalommal rendezték Kiskunkfélegyházán 2017.04.08-09-én öt nemzet tornásznői számára. Három tornászunk közül második alkalommal mérettettek meg iskolánk sportolói közül ketten, egyikük pedig debütált a nemzetközi mezőnyben.
  A kiskunfélegyházi KÉSZ Arénában péntek délután versenyzőink a pódiumedzésen kipróbálták a szereket, szombat 10.30-kor korláton szólították őket az egyéni összetett bajnokságon.Kisebb hibákkal jókedvűen versenyeztek, Csenge a 12., Lili a 13., Alíz a 15. helyen zárt.
 
Az eredményhirdetés után jöttek a jó hírek, miszerint Csenge három, Alíz kettő /gerendán tartalékként/, Lili egy szeren jutott be a vasárnapi szerenkénti döntőbe, ahol szerenként a nyolc legjobb, egyesületenként maximum két versenyző indulhatott!
 
A vasárnapi melegítésen sérülés miatt Csenge korlát és talaj indulását vissza kellett mondani, hogy az ugrás fináléban jól teljesíthessen. Két remek ugrás után csak hat századdal(!) maradt le a dobogóról és a 4. helyen végzett!
 
Csenge_1.jpg
 
 
 
Alíz szintén ugráson a 8. helyen zárt!
 
Al__z3.jpg
 
 
Lili gerendán a 7. helyen fejezte be a versenyt!
 
 Lili1.jpg
 
 
Tornászaink:
 
L__nyok.jpg
                     Gesztesi Lili       Jónás Alíz          Kupcsik Csenge
 
 
Gratulálunk!

 
 
   
 
Copyright © 2010 simonyisport.hu