23.
Feb.

Judo-s sikerek Hollandiában
Eindhovenben a”MATSURS DUTCH OPEN ESPIOR” nemzetközi meghívásos versenyen szerepeltek a Veszprém Judo SE versenyzői. Ezen a hétvégén Windischmann Bence és Horváth László Levente mellett Dóczy Kálmán (Koroncó) és Boros Bence (Nagyatádi JSE) is a veszprémi klubot erősítették.
 

judoHolland.JPG
 
Remek és gyönyörű helyszín, 12 tatami, és telt ház az Arénában, ahol a versenyről szóló tájékoztató nyomtatvány alapján 8 ország 1640 versenyzője nevezett a kétnapos versenyre. Az U15 korcsoportban a fiúk létszáma 369 volt, ami garantálta a nagy tabellákat.
 
Levente az 59 indulóból 4 győzelemmel és 2 vereséggel az ötödik, Bence 29 indulóból 5 győzelemmel és 1 vereséggel a harmadik, Kálmán az 51 indulóból a második, míg Boros Bence 39 indulóból 6 győzelemmel az első helyen végzett.
 
- Azt is mondhatjuk, hogy taroltak a magyar fiatalok. Egyébként 2 magyarországi csapat a zirci Vincze Judo Klub és a Veszprém Judo SE nevezett a versenyre és természetesen a zirci fiatalok is remekül küzdöttek - mondta Horváth László a klub elnöke.
 
Külön köszönet Vincze Lajos edzőnek, aki a mi versenyzőinket is hasznos tanácsokkal segítette a nap folyamán.
 
forrás: www.veszpremjudo.hu
 

 
 
   
 
Copyright © 2010 simonyisport.hu